2002. november 8. Stefánia Galéria
Gondolatok Kerék Antal képei elôtt

Különleges esemény egy képzômûvész elsô bemutatkozásának részesévé lenni. Kilépni a nyilvánosság elé annyit jelent, mint megmérettetni, s egyúttal üzenni is a nézôknek, adni, nyújtani.
Mit nyújtanak a látogatónak Kerék Antal képei? Napsütést
a borongós novemberben, felszabadult színzenét a nagyvárosi szürükletben, derût és életrörömet a feszült mindennapokban, nyugalmas szemlélôdést a modern élet esztelen rohanásában. Kerék Antal eredeti mesterségét tekintve számítógépes tervezôgrafikus. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy alkotói invencióit, ötleteit a mindennapokban
a szuperintelligens komputer racionális szerkezetéhez kénytelen idomítani, ötletet, színt, formát, arányt a gép matematikai nyelvére lefordítva. A nyomtatott oldal vonzó és esztétikus látványélménye racionális lépések, mérnöki pontosságú számítsok nyomán ölt formát. E mérnöki precizításnak nyoma sincs festményein, ahol az alkotó közvetlen és érzéki közelségbe kerül anyagával, a szín matériájával. Kerék Antal képein elsô pillantásra épp e felszabadult festôiség ragadja meg a nézôt. Kerék festôként gyermeki örömmel tobzódik a színanyagok buja gazdagságában, szobrászként formálja térbe helyezett plasztikus formává a festék matériáját.
A mediterrán tájak és színpompás virágcsokrok eleven, zabolátlan, már-már túlcsorduló szépségüket mégis átgondolt szerkezet, feszes formarend fogja össze világos képi egységgé. Kerék Antalt témaválasztásakor mindaz érdekli amiben ott lüktet az eleven élet. Tájábrázolásai, városképei, virágcsendéleteit épp e derűs vitalitás teszi oly megragadóvá. Nem véletlen hát, hogy festészete kibontakozásában oly fontos impulzust jelentett számára
a mediterráneum, amely a maga vegetatív életenregiáival évszázadok óta az európai művészet kiapadhatatlan forrása. Kerék Antal azon alkotók csoportjával rokon, akik a termésben és virágban, az élô természet képében találják fel mindazon erôket, tápláló energiákat, amelyek létezésünk mindennapjai mögött is ott lüktetnek. A posztimpresszionisták, mindenekelôtt Van Gogh és
a francia fauve festôk nyomdokain haladva a táj és a növényi élet számára is mindenekelôtt olyan lenyűgözô energiákat koncentráló organizmus, amelynek idôben változó, pulzáló szépségében roppant életerô rejtezik. Azonban az expresszionistákhoz hasonlóan,
a természeti látvány Kerék számára is pusztán apropója annak, hogy színekben kapjon formát ez az életerô. Noha képei a természeti élménybôl indulnak ki, céljuk nem elsôsorban az optikai látvány hű visszaadása.
Kerék – expresszionista elôdjeihez hasonlóan – vérbô individualista, aki sosem tagadja, hogy képei a látvány szubjektív átiratai, amolyan lelki, hangulati tájak, amelyek éppúgy tükrözik a teremtett világ szépségét, mint a megfigyelô teremtmény életérzését e világ-tájban. A magyar festészetben ritka ez a mediterrán életöröm. Kerék festészete egy részrôl kötôdik a nagybányai neósok természetszemléletéhez, ugyanakkor kötôdik Nemes-Lampérth József masszív, energikus festôi világához is. Nem törekszik mindenáron naprakész korszerűségre, festôi világa független a kortárs festészet formanyelvi kutatásaitól. Festészete ebbôl
a szempontból autonóm alkotói világ, szubjektív, lírai vallomás a látványélményekrôl. Látásmódja az immár klasszikussá érett modern festészet tradícióiból kiindulva tiszteletben tartja a figurát, formát, szüzsét. Tájfestményein nagy távlatú dombságok, szikláktól szabdalt partszakaszok elevenednek meg. Városképein nagy múltú mediterrán városok zegzugos utcái tárulnak a nézô elé. Fehérre meszelt falaikon szivárványos fényszínekben vibrál a fény, a rekkenô hôség nappali fényözöne és az enyhet hozó naplementék rôtvörös árnyai. Festményein a dombságok, erdôségek, nagy távlatú tengeri panorámák éppúgy ember lakta tájak, mint az itáliai vagy spanyolországi városkák utcái, vagy az imbolygó kis vitorlásokkal benépesített tengeri kikötôk. A szemlélôdô ember valamennyi képén értelmezô is, aki a látványt saját hangulati benyomásai nyomán szabadon formálja át.
S virágcsendéletei is ôrzik a kert e színpompás teremtményeire rácsodálkozó, a szemlélôdô és gyönyörködô ember hangulatát. Lágyan hullámzó száraik, tekergô leveleik, örvénylô vagy sugaras szirmaik csaknem absztrakt szín- és formaélménnyé lényegülnek át
a festôvásznon.
Úgy gondolom, mindannyiunk nevében megköszönhetem, hogy e sötét novemberi napon megajándékozta a nézôket ezzel
a színpompás és ôszinte színlátvánnyal, s kívánhatom Kerék Antalnak, hogy még sokáig ôrízze meg a festményeibôl áradó életenergiát.

Révész Emese
művészettörténész